Mindannyian viselkedünk néha úgy, mint egy seggfej. Azonban vannak olyanok, akik notórius seggfejek. Minden vezető potenciális jelölt a seggfej jelzőre, mert szinte folyamatos nyomás alatt vannak, ráadásul a cégük is bátorítja is őket abban, hogy lekezeljék a munkatársaikat. Rendszerint lealázzák a kollégákat, a munkahelyet Forma 1-es versenypályának képzelik, mindenhol vitát gerjesztenek és ráadásul meg is akarják nyerni. Sokba kerül ez mindenkinek: a cégnek, a beosztottaknak és végül a vezetőnek is.
Ki érdemli meg, hogy seggfejnek tartsák?
Általában azokat illetjük ezzel a jelzővel, akik idegesítenek bennünket vagy épp az utunkban állnak. Munkahelyi környezetben azonban érdemes egy picit pontosabban definiálni, hogy megkülönböztessük azokat a munkatársakat vagy ügyfeleket akiket egyszerűen nem szeretünk azoktól, akik valóban megérdemlik ezt a jelzőt. Hogyan lehet különbséget tenni azok között, akiknek épp rossz napjuk van ("átmeneti seggfejek") és az undok, destruktív emeberek között ("minősített seggfejek"), akik komoly kitartásról tesznek tanúbizonyságot, amikor arról van szó, hogy lehetőleg kellemetlenül, szarul érezd magad?
Íme három intő jel, ami arra utal, hogy egy igazi seggfejjel beszéltél:
- miután beszélgettél vele, alsóbb rendűnek, megalázottnak, inkompetensnek, elnyomottnak érzed magad,
- bénább, ügyetlenebb embernek tartod magad, mint a beszélgetés előtt,
- nála gyengébb, kevésbé befolyásos emberen tölti ki a dühét.
Sajnos a seggfej viselkedés nem mindig nyílt vagy könnyen felismerhető, ugyanis a ravaszabb seggfejek cserébe még intelligensek is, és rendelkeznek elegendő önkontrollal ahhoz, hogy kártékony tevékenységüket olyankor fejtsék ki, amikor más nem éri tetten őket.
Mennyibe kerül a seggfej viselkedés?
Ha maradt még kétséged afelől, hogy milyen kárt okoz egy seggfej főnök, akkor gondolj a fluktuáció növekedésére, a munkahelyi hiányzásokra, az elkötelezettség csökkenésére, a nyugtalanságra, a cég vagyonának gondos kezelésére és az egyéni és csapatteljesítmény hanyatlására. Hogy még konkrétabbá tegyem a probléma súlyosságát, mutatok egy példát a TCA (Total Cost of Asslohes) számítására. Egy angliai tanulmánysorozat szerint a seggfej főnökök hatására a közvetlenül érintett munkavállalók 25%-a, míg a "szemtanúk" 20%-a hagyja ott a céget, míg a seggfej viselkedések átlagos aránya 15%.
Ha például egy új munkavállaló összes költsége (amíg produktívvá válik), 3 millió forint, akkor az éves költség egy 150 fős vállalat esetében kb. 17 millió forint. Ha egy "áldozatra" átlagosan két "szemtanú" jut, akkor ez további 27 millió forint, azaz összesen 44 misi.
Ne értsd félre, a munkahelyen nem csupa jószívű, csendesen beszélő, nyugodt, az etikettre végletekig figyelő főnökre van szükség!
A konfliktusok, kemény beszélgetések, viták viszik igazán előre a csapatot, a súrlódások segítenek a jobb teljesítmény elérésében. A lényeg az, hogy mindezeket úgy kezeljék, hogy a kreativitásra, az őszinteségre, a teljesítményre és az elégedettségre ne legyen negatív hatásuk. Ha az emberek félnek a vezetőtől, állandóan a saját seggüket fogják védeni, az energiájukat ez emészti fel és nem a kreatív gondolkodás. Ha van is ötletük arra, hogy miként tudnának segíteni a cégnek, félnek elmondani.
A seggfej főnökök azt hiszik, hogy a korábbi sikereik örök munkát biztosítanak számukra, de a tapasztalat azt mutatja, hogy előbb-utóbb saját videlkedésük áldozatai lesznek, ugyanis az embereik érthetően nem nyújtanak kiváló teljesítményt; így saját karrierjük is veszélybe kerül. A seggfej viselkedés a vezető saját teljesítményét ássa alá, ugyanis a munkatársai nem fognak segíteni, nem támogatják, keresztbe tesznek és ellene fordíthatják a cég teljes szociális hálóját is.
Ha érdekel, hogy seggfej főnök vagy-e,
győződj meg róla az alábbi teszttel: