Tegnapelőtt hivatalosan is indokolta lemondásának
okait Kemény Dénes. Korábban is nagyra tartottam az
eredményei miatt, a HVG-nek adott interjúban alaposan
ráerősíti erre.

Néhány tanulság, párhuzam a cikkből, amit minden vezetőnek érdemes szem előtt tartania:

A vezetőnek mindenképp döntenie kell. Akkor is ha, fáj.
"Ha valaki rágódik egy döntésen, ... amikor meghozza, mindenképpen megkönnyebbül. Először még nem tudja, mi lesz a következménye, viszont bizakodik, hogy jó döntést hozott. Hiszen ezért is rágódott rajta annyit. Úgy gondolom, jó döntést hoztam, és igen, megkönnyebbültem. De attól még fáj."

A jó vezető nem feltétlenül népszerű, ugyanis nem mindenkinek kedveznek a döntései. 
"A 16 év alatt annyi döntést hoztam szövetségi kapitányként, hogy nehéz lett volna elkerülni, hogy valakinek az érdekeit a döntéseimmel ne bántsam. Tudtam, hogy ezzel jár majd, és vállaltam, mert nagyon szerettem volna a játékosaim szemében a boldog csillogást látni, nagyon szerettem volna a saját örömömet-boldogságomat átélni, a munkatársakét, a szurkolókét és a sportvezetőkét. De ettől én még ezt a részét nem élveztem."

A jó teljesítmény érdekében a vezetőnek fel kell vállalnia a konflikutst.
"Konfliktushelyzet van például azzal a 30 játékossal, akikből a 18-19-es keret lesz. ... Mert mindig legalább tízzel többen reménykedtek abban, hogy amikor kihirdetem a keretet, akkor a saját nevüket is hallják. És ennek a tíz embernek vannak szülei, testvérei, esetleg felesége, gyermekei, akik azt látják odahaza, hogy az apukájuk szomorú. Vagy gondolj bele abba, hogy a kihagyott játékos edzője, aki a játékost egész évben próbálta minél jobb formába hozni, azt látja, hogy az ő munkája ebből a szempontból nem volt sikeres. Ez olyan, mint amikor az ember drukkol a gyerekének, aki 4/5-re vizsgázik. A szülő ilyenkor azt kérdezi, miért nem kaphatta meg az ötöst a gyereke? Olyan rendes, mozdonyt nem lopott, minden reggel fogat mos, és egyébként is imádom, mert az enyém. A tanár meg azt mondja, hogy az ötöshöz több kell. Tehát itt van az a vékony határ, ahol a konfliktusok születnek."

Sokkal fontosabb a csapat teljesítménye az egyéni teljesítménynél.
"Csapatjátékban a tehetség, a szorgalom és az alázat hoz egy tudást. Ami lehet, hogy csak kisebb lehetőséget kap a megnyilvánulásra egy csapaton belül, mert a csapat érdeke azt kívánja, akkor lesz a csapat erősebb, ha ez a tudás csak hetven százalékban valósul meg. Mert a száz levegőt szív el a csapattagok elől. Ezt össze kell illeszteni."

Kritika helyett jobb eszköz a coaching.
"Hogyne, ahogy ők is tőlem, de ezek inkább észrevételek voltak. Ez a 16 év alatt mindig így volt, mindig voltak megjegyzéseik, és az enyémek is inkább észrevételek és megjegyzések voltak, nem pedig kritika. ... Az, hogy egy megoldás után azt mondom, ez rossz volt, azt az eredményen te is látod, az evidens. De ha valaki kihagy egy helyzetet, és azt látom rajta, hogy úgy gondolja, nem abba a sarokba lőtte, ahova kellett volna, fölhívom a figyelmét arra, hogy azért nem lett gól, mert nehezebb helyzetbe hozta magát azzal, hogy csak akkor fordult a passz felé, amikor az már a levegőben volt. Közben, mivel ő volt a helyzet, neki már a labda elindulása előtt, villámgyorsan föl kellett volna vennie azt a koordinált testhelyzetet, amiből, ha megjön a labda, időveszteség nélkül, azonnal tud lőni, és a kapus nem ér át a másik oldalra. Ezzel szemben ő a labdával a kezében koordinálta magát, amivel adott fél másodpercet a kapusnak, és most azon bosszankodik, miért nem a hosszúba lőtte. Ez nem kritika, pláne, hogy látom, önkritikus, csak az én szakmai meglátásom szerint rossz irányba önkritikus. Mert vakvágány, ha a sarokválasztásra kenni a hibát, ahelyett, hogy még egyszerűbb és biztosabb helyzetet akarna kialakítani, ha egyszer lehetséges. Ilyen egy észrevétel."

A vezetőt a csapata emeli fel vagy küldi pokolra.
"Nagyon sokszor szégyelltem magam ebben a 16 évben amiatt, hogy a kényelmesség vagy az egyszerűség kedvéért én lettem a válogatott arca, nem pedig a legjobb játékosok. A médiának kényelmesebb volt engem megtalálni, ráadásul jobban rá is értem két világverseny között, mint a fiúk, akik a klubjukban el voltak foglalva. Sok elismerést, kitüntetést is azért kaptam, mert ők nagy edzőt csináltak belőlem. Mert volt tehetségük, szorgalmuk és tisztességük, hogy egy csapatban együtt dolgozzanak, ezért fantasztikus eredményeket értek el és érettek el velem. Nem vagyok álszerény, nyilván kellettem ehhez én is, de bármilyen magas szinten dolgozhattam volna, egy gyengébb képességű játékosokból álló válogatottal semmit nem érek el és senki nem tudja, hogy nekem milyen képességeim vannak edzőként. Ez azért tudott kiderülni, mert ilyen játékosaim voltak. De még az is lehet, hogy ilyen képességeim se voltak, csak ilyen játékosaim. Sokszor igazságtalan volt velük szemben a sportközvélemény, mert a kapitányt megszólaltatni volt a legkényelmesebb."
A teljes cikket itt olvashatod el.