Egy ilyen gyorsan változó világban nincs értelme az egyensúlyra törekedni. Egyszerűen reménytelen. Ha ehelyett a munka és a magánélet összekapcsolásán gondolkodsz, egészen másképp néz ki a helyzet. Nem egyensúlyozol, hanem egymástól független elemeket próbálsz összeilleszteni.
Pl. egyik ügyfelem, legyen mondjuk András, amikor a lánya teniszmeccseire szeretett volna elmenni, azt találta ki, hogy felhívja az ügyfeleit és megkéri őket, hogy áttehetnék-e a megbeszélést egy másik alkalomra. Persze nem mindegyik ügyfelével tehette ezt meg, ezért listát készített, hogy kikkel van olyan viszonyban, hogy megkérheti őket ilyesmire. Ezzel együtt elfogadta, hogy a többi megbeszélése nem mozdítható. Végül ugyan többet kellett utaznia, hogy találkozzon az ügyfeleivel, de cserébe ott tudott lenni a lánya teniszmeccsein. A család-centrikus ügyfelek azt gondolták, hogy András nagyszerű apa és megértően álltak a kéréshez, a többiek pedig mit sem tudtak András törekvéseiről.
Ha lecsupaszítjuk, a legtöbb munka/magánélet probléma alapvetően idő és hely probléma: senki sem tud egyszerre két helyen lenni, úgyhogy kompromisszumot kell hoznod. Persze néha az integráció mélyebb dolgokat kíván: előfordul, hogy konfliktusba kerülsz saját magaddal.
Gondolod, hogy András nem vett részt konferenciahívásban a teniszmeccsek alatt? Dehogynem. Gondolod, hogy az agya nem a másnapi ügyfél-prezentáción járt? Persze, hogy azon. András elfogadta ezt és elkezdett "multitaskban működni". Más szavakkal, kombinálta az élete fontos elemeit és nem érdekelte, hogy emiatt mások szemében esetleg nem tűnik professzionálisnak. A kezdeti sikerek után, életének egyre több dolgát sikerült integrálnia, egyre jobb teljesítményt nyújtott, mert nem kellett a "másik dologra" energiát tartalékolnia; teljes odaadással tudott helyt állni a munkában és otthon.
Azért sikerült neki ilyen jól, mert a domináns adottságait használta: az Empátia adottság segített neki, hogy felhívja az ügyfeleit és átütemezze a megbeszéléseket; a Szervező adottsága segítette őt abban, hogy a lehető legoptimálisabb legyen az időkihasználás. Egyszóval, az erősségeire építve sokkal gyorsabban haladt, de így is kb. 3 hónapot vitt el a változás.

Az élet egyik legnagyobb kihívása, hogy a munkanapnak szinte sosincs vége. A jó hír az, hogy a munkanapnak sosincs vége. Paradoxon? Egyáltalán nem, csak szakítanod kell egy olyan mítosszal, amit igazából te se értettél soha.

Ahogyan egyre tisztábban látod a képességeidet és tudatosabban építesz az erősségeidre, egyre jobban teljesítesz a munkádban. Egyre sikeresebb és elkötelezettebb leszel az iránt, amit csinálsz; egyre többet gondolsz a munkádra: új utakat találsz potenciális ügyfelekhez és egyre erősebb kapcsolatokat építesz. Valami oltári klassz dolgot hozol létre, ami egyre meghatározóbb része lesz az életednek.

Aztán egyik reggel arra ébredsz, hogy helló, van más is az életemben. Úgy érzed, hogy nem szentelsz nekik annyi időt, amennyit szeretnél. Folyton a munka motoszkál a fejedben, mert az az életed legsikeresebb része. Eszedbe jut az egyik ügyfeled miközben hazafelé autózol; felhív a kollégád, hogy gáz van a projekttel, miközben a gyereked épp a legújabb Jackie Chan filmből tanult májgerit viszi be játék gyanánt; épp az újságot olvasod és a szmartfóndora sms érkezik, hogy "holnap reggel az irodámban várlak"; nyaralni mentek, de a kollégáid nem tudják, hogy hová tetted a céges szempillaspirált, úgyhogy a legjobb, ha most megmondod...

Valószínűleg te sem fogod dramatikusan javítani a munkád vagy a magánéleted minőségét azáltal, hogy ezt a cikket elolvasod, de van négy tippem, ami talán segíthet:

• Az integrációnak nincs végső dátuma, soha nem leszel "győztes". Az integráció az, ahogyan az életed éled a mindennapokban. És soha nem lesz tökéletes. De ha túl tökéletlen, akkor érdemes segítséget kérned.
• Ne egyedül csináld. Vond be a hozzád közel állókat abba, hogy változtatni szeretnél és kérdd a segítségüket. Magyarázd el nekik, hogy ez nekik miért lesz jó.
• Kicsiben gondolkodj. Ha nem a "munka vagy család" egyenletet akarod megoldani, hanem azt, hogy holnaptól 10 percet csak és kizárólag a gyerekre figyelek (kisebb egységekben gondolkodsz), sokkal sikeresebb leszel. Tudod... Jóska meg akarta javítani a világot, nem sikerült neki és boldogtalan lett. Pista meg akarta javítani a polcot, sikerült neki és boldog lett. :)
• Az integráció időt és energiát kíván. Ha nincs túl sok, érdemes először tisztában lenni az erősségeiddel, mert azokra építve sokkal gyorsabban érhetsz el sikereket. Ugyanakkor, nem egyik napról a másikra fogod megérteni, hogy az erősségeid hogyan segítenek a munkában és otthon.

Az erősség alapú megközelítés sok munkát és elkötelezettséget kíván, de frankó cucc, szerintem megéri. Sokkal jobb teljesítményt nyújtasz a munkában, sokkal jobb lesz a viszonyod az otthoniakkal, sokkal értékesebb kapcsolatok vesznek körül, kevésbé leszel szétszórt és egésznek érzed magad. Sosem leszel tökéletes, de "kifejlesztheted" saját magad lehető legjobb verzióját. :)

És ez így OKÉ is. De ha ez a zsongás kiszorít másokat, és ez nekik nem tetszik, akkor az már NEM OKÉ. Biztos te is láttál már mérges házastársat, csalódott gyereket, visszavont előléptetést, stb. Ezek után mi az, amit minden ember keres? A munka és a magánélet egyensúlya.
Én éppen ezzel a filozófiával vitatkoznék: tényleg egyensúlyban tudod tartani a munkád és a magánéleted?
[Munka és magánélet egyensúlya] Amikor a mérleg egyensúlyban van, akkor a két serpenyőjében két azonos súlyú dolog van. Az egyenlet egyik oldala egyenlő a másikkal. Matekilag egyszerű, de az életben korántsem. Kb. olyan, mintha a mérleghintát egyedül próbálnád meg egyensúlyban tartani. Rohangálsz egyik végétől a másikig, miközben rövid idő alatt az összes energiádat felemészted. És amikor végre sikerül kiegyensúlyozni, az élet váratlanul belezúz egy új projektet, egy előléptetést vagy egy családi tragédiát az egyik serpenyőbe és hajrá újra tiéd a pálya.
Két dolog lehet úgy is egyensúlyban, hogy semmi közük egymáshoz. Mintha a mérleg egyik serpenyőjébe egy akadékoskodó tini nindzsa teknőcöt tennél, a másikba pedig egy mélytengeri sárkánygyík-guanót. Azon kívül, hogy ugyanannyit nyomnak, pont semmi közük egymáshoz. A munka és a magánélet egyensúlya is ilyen. Gondolj csak a legfontosabb dolgokra, amiket a múlt héten csináltál. Mi volt bennük a közös? Hogyan viszonyul az édesanyád születésnapja a 2012-es marketing-büdzsé tervezéshez? Valószínűleg sehogy. Ha egyensúlyozós játékot űzöd, akkor nem találsz összefüggést, a két dolog teljesen elkülönül.
Ha az egyensúlyt keresed, előbb-utóbb falakat kezdesz építeni a "dolgozó Te" és az "otthoni Te" köré (pl. kikapcsolod a mobilod, ha hazaérsz vagy épp lemondod az esti mozit, mert bent maradtál). De hát egy fejed van, nem tudsz falakkal élni. Ha pl. a munkahelyeden vezető vagy, az jelentős részét teszi ki annak, aki úgy összességében vagy. Saját magad pedig nem tudod falakkal kettészelni. Hosszútávon semmiképp se.