Amikor elkezdesz pl. egy új vállalkozást vagy új munkakört, eleinte jól mennek a dolgok: fejlődsz, gyarapodsz, sikereket érsz el. Ez az organikus fejlődés szakasza. Aztán egy ponton nehézzé válik minden, úgy ézed feladod. Ha célratörő ember vagy, egész biztos, hogy futottál már bele komolyabb szakmai, személyes, kulturális akadályokba, vagy egyszerűen csak nem tudtál a következő pályára lépni a számítógépes játékban. Ez a gödör, ami mindig utadban áll, amikor valami újba kezdesz. Ez a gödör, ami a legtöbb embert becsapja, ugyanis a gödör választja el a könnyű kezdést és a sikert. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a gödör a különbség a “beginner” és az “expert” között, a kezdők szerencséje és az igazi eredemények között.
A legtöbben akkor szállnak ki, amikor a legnehezebb. Pedig a legjobb dolgok azokkal történnek, akik egy picit tovább “feszítik a húrt”, mint a többség.
Szóval mi a különbség a két osztálytársad között?
A legtöbb esetben a kitartás jelenti a különbséget. A kitartás azt jelenti, hogy választasz egy célt, amit el szeretnél érni és küzdesz érte, annak ellenére, hogy sok akadály lesz majd az úton. A legtöbb esetben azok érnek el sikereket, akik a legjobban akarják azt és a kudarcaik, félelmeik ellenére bátran mennek előre.
Érdekes a kapcsolat a bátorság és a félelem között. Néha a szülők úgy próbálják nevelni a gyerekeket, hogy ne féljenek semmitől. A félelem valami rossz dolog, azt nem szabad csinálni.
Őszintén szólva én nem veszem meg ezt a teóriát. Szerintem rendben van, ha valaki aggódik, egyszerűen azért, mert a félelem egy természetes érzés. Mindenki érzi olykor az életében. Szerintem hibás úgy beállítani, hogy a félelem a bátorság ellentéte! A bátorság a félelemmel való küzdés, a félelem kezelése és nem a félelem hiánya.
Akkor mi a bátorság ellentéte? Egyesek szerint a gyávaság. Eseteg a közönyösség, de van aki a félelemre esküszik.
Szerintem a konformitás a félelem ellentéte. Amikor tudod, hogy másképp kellene csinálnod a dolgokat, tudod, hogy kitartóbbnak kellene lenned, de mégis úgy döntesz, hogy a gödörben kiszállsz. Mert az úgy kényelmesebb, símább, könnyebb, “jó lesz úgy is”. Csakhogy úgy sosem érsz el sikereket, ha a legkönnyebb ellenállás útját választod, feladod, amikor kezdenek nehézzé válni a dolgok.
Tapasztalatom szerint a sikeres emberek nem elégszenek meg azzal, hogy tehetségesek abban, amit csinálnak. Tudják, hogy bátorság és kitartás nélkül 3 kilométer tehetség sem ér semmit. Akkor is előre mennek, ha az ellenállás nagy. Pontosan értik, hogy a kudarc nem a siker ellentéte, hanem a siker része.

Hányszor hallottál olyan emberekről, akiket nagyon tehetségesnek tartottak, aztán örök ígértek maradtak? Emlékszel az osztálytársadra akire a tanárok azt mondták, hogy sokra viszi majd? Az osztálytalálkozón aztán azt láttad, hogy nem igazán ért el semmi olyat, amit a potenciálja alapján elérhetett volna… És biztos volt olyan is, aki átlagos volt és mégis nagy sikereket tudhatott magáénak. Mi a különbség?

Karácsonyra az egyik meglepetés egy Guitar Hero szett volt. Zseniális dolog nagy rockzenéket eldobolni, gitározni vagy énekelni. Eleinte nagyon jól ment, vicces volt, sok dalt egész pontosan játszottunk el. Gyorsan fejlődtünk, könnyen tanultuk meg a fogásokat, és nagy lett az elköteleződés is: alig akartuk letenni a hangszereket.

Aztán történt valmi. Egyre nehezebb lett, ahogyan a szint emelkedett. Úgy éreztem feladom… Vacsora közben eszembe jutott Seth Godin Dip című könyve, amiben a holtpontról mesél. Kb. így néz ki: