A történet a következő:

Tudod-e, hogy hogyan vált sikeres céggé a Google? A Stanford Egyetemen végzett két kreatív srác, és kitalálták az internetes keresés nagyon jó módját. Néhány támogatót sikerült megnyerni az ötletnek és sorban hozták a zseniálsabbnál zseniálisabb döntéseket. Egy évvel az alapítás után kb. 1 millió dollárért akarták eladni a céget, de a vevő túl soknak tartotta az árat, így az adásvétel meghiúsult. Néhány év múlva a cég a világ egyik legértékesebb vállalata lett és a két egyetemi hallgató dollármilliókat keresett. A cég folytatta a növekedést, tudatos építkezés vette kezdetét, amit kiváló felvásárlások követtek. Mára már több üzleti bestseller könyv is mintaként mutatja be a Google-t, hogy tudatos, módszeres építkezéssel hogyan kell a semmiből sikert kovácsolni.

Gondolom érted, hogy miről szól a sztori… Ezek a fiúk, jó döntések sorozatával egy mammut céget építettek, szinte minden döntésük jó eredményt hozott. Kézenfekvőnek tűnik tehát, hogy tanulmányozzuk azt a legjobb gyakorlatot, amit a két srác csinált, mert a sikerük ezeknek köszönhető.

Bocs, de az egész egy tök nagy illúzió. Egy magyarázat (siker és menedzsment gyakorlat összefüggése) legjobb próbája, ha megnézzük másolható-e az eredmény. A Google sikertörténete és semmilyen más sikertörténet sem állja ki ezt a próbát, mert nem szerepelnek benne azok a véletlenszerű, szerencsés dolgok, melyek bekövetkeztével másképp végződött volna a sztori. Pl., a cég sikere és a két hallgató szempontjából nézve elég szerencsés pillanat volt, hogy nem sikerült eladni a céget az első év végén.

Az emberi agy nem kezeli jól azokat a dolgokat, amik nem történnek meg. Az a tény, hogy sok, megtörtént eseményben szerepet játszanak a döntések, arra sarkall bennünket, hogy eltúlozzuk a képességek szerepét és alábecsüljük a szerencse hatását az adott kimenetre. Mivel a Google sztorijában minden kritikus döntésnek jó vége lett, azt gondolhatnánk, hogy tökéletesek a menedzsment megérzései, és azt teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy a balszerencse bármelyik sikeres lépést kudarcra ítélhette volna. A készségek természetesen fontosak voltak, de valójában a szerencse sokkal meghatározóbb szerepet játszott az események alakulásában, mint amennyire az a sikersztori elmeséléséből látszik. Minél nagyobb szerepet játszik a szerencse, annál kevesebb a tanulság!

A Google története úgy hangzik, mint egy Forma 1-es világbajnoké, aki megtanult következtetéseket levonni az útviszonyokból, tudja, hogy testtartása változtatásával hogyan tartsa egyensúlyban az autót. Kitartóan gyakorolt, a verseny előtt párszor végig is ment a pályán, így tehát van legjobb gyakorlat arra, hogyan kell kiemelkedő eredményt elérni. Csakhogy óriási különbség az, hogy egy fiatalember számára kevesebb lehetőség adódik, hogy megtanulja hogyan kell óriáscéget építeni, nem tudja begyakorolni a kanyarokat, a buktatókat és kevesebb az esélye, hogy elkerülje az olyan rejtett veszélyeket, mint pl. egy agilis konkurens.

A tanulság az, hogy nem tudjuk megállni, hogy úgy kezeljük a rendelkezésünkre álló, korlátozott információt mintha semmi más nem befolyásolta volna az eseményeket. Az elérhető információkból kialakítjuk a lehető legjobb történetet és ha jól sikerül a sztori, elhisszük és legjobb gyakorlatot csinálunk belőle. Paradox módon annál könnyebb jó történetet kitalálni, minél kevesebb részlet áll rendelkezésünkre. Attól, hogy egy történet következetes még nem szükségszerűen igaz. Mondhatnám úgy is, hogy hihetetlen képességünk van arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk tudatlanságunkat. Hát ezért vagyok óvatos, amikor best practice-ket kérnek tőlem...

Az utóbbi időben egyre többször kérik tőlem, hogy mutassak nekik best practice-eket, mit csinálnak a jól menő cégek, melyek azok az iparági legjobb gyakorlatok, amikkel sikereket lehet eléri. Csodálkozó tekintettel néznek rám, amikor azt mondom, hogy nem tudom. Magyarázatképp elmondok nekik egy történetet, hogy miért nem tudom.